Fagylalt, csavaros fagylalt (lágyfagylalt) története
Hazánkban a XVIII. században terjed el „Hideg nyalat” néven. Jégbe állított tartályokban készültek akkoriban, és folyamatos kézi hajtással működtek. Így fagyasztották és habosították egyszerre az összetevőket.
Az elkészült édesség tárolásához pedig, a környező befagyott tavak vagy folyók jegét vették kölcsön. De tekintsünk vissza, hogy honnan is érkezett.
A kínaiak már 5000 évvel ezelőtt ismerték a fagylalt korai változatát, mely hóból, tejből, gyümölcsléből és fűszerekből készült. Ez a változatos ízű, élénkítő hatású édesség, többször is nyomot hagyott a történelemben. A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba..
Hippokratész (i.e. 460 - i.e. 375) orvosságként ajánlotta betegei számára.
Nagy Sándor (i. e. 356 – i.e.323) élénkítő szerként osztogatta a katonáinak a csaták előtt.
Néró császár (i.sz. 37 - i.sz.68) képes volt akár 400 kilométeres távolságból is jeget hozatni, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget.
Marco Polo (1254–1324) korában is foglalkoztak a fagylaltkészítés technikai újításaival. Egyes feltételezések szerint a fagylaltkészítés művészetét is ő vitte haza Kínából. A döntő újítás is ebből a korból származik, amikor is rájöttek, a hogy a fagylaltkészítő edényt kell lehűteni ahelyett, hogy a jeget kevernék a masszához.
Fagylalt a reneszánsz idejében kapott új erőre, ami az araboktól kiművelődött szicíliai szakácsoknak, cukrászoknak volt köszönhető. Ők közvetítették az édességet Európa felé.
Az igazán modern, tejjel és tojással készített fagylaltot egy igazi reneszánsz embernek köszönhetjük. A katona, díszlettervező zseni Bernardo Buontalentinek (1531-1608) jutott eszébe, hogy ezekből az alapanyagokból készítse el a fagylaltot, 1559-ben egy pazar bankett záróakkordjaként, aminek hatalmas sikere volt.
A Gelato Buontalenti alapja tej, méz, tojássárgája és egy kis bor, majd ehhez jön a citromlével ízesített gyümölcs. A firenzei krém a mai napig létező és kedvelt desszert.
Buontalenti annyira komolyan vette a fagylaltkészítést, hogy bizonyos Firenze környéki villákba még jég tárolására alkalmas helyiségeket is épített, és a lapáttal való fagylaltkeverés technológiájának a megalkotása is az ő nevéhez fűződik.
A világ első nyilvános fagylaltozóját 1672-ben nyitotta Párizsban, Florensi Procope Couteaux olasz feltaláló. Eleinte csak citromfagyit árult és csak a nyári szezonban tartott nyitva.
A kísérletezés korszaka után már szakácskönyvekben is találkozhatunk fagylaltokkal. Antonio Latini (1642-1692) 1692-es szakácskönyvében konkrét receptek szerepelnek, leírások arról, hogyan keverjük a havat sóval, hogyan ízesítsük a fagylaltot cukorral, gyümölccsel, csokoládéval vagy fahéjjal.
Az első, csak fagylaltokra koncentráló szakácskönyv pedig 1775-ben jelent meg Nápolyban, Filipo Baldini tollából.
A lelkes Itália után a fagylaltnak behódolt Franciaország, Németország, I. Károlynak jóvoltából Anglia, és a portugál gyarmatnak köszönhetően a fagylalt megérkezett Indiába is.
Újabb lépés volt a tökéletes fagylalt felé a tejszín felhasználása. Francesco Procopio dei Coltelli (1651-1727) szicíliai cukrász volt az, aki újabb szintre emelte a fagylaltot. Ezért a krémes csodáért sokan elzarándokoltak az 1686-ban megnyílt és azóta is üzemelő párizsi kávézójába, a Le Procope-ba, ahol 40 féle fagylalt közül választhattak a vendégek.
Európa után Amerika is megadta magát a fagylaltnak. Az első fagylaltozót New Yorkban nyitotta meg Giovanni Bosio 1770-ban, így hódítva teret az olasz édesség számára az Újvilágban. Az olaszt félrehalló amerikaiaknak köszönhetően született a hokey-pokey (hókuszpók), ami a kis kézikocsival rendelkező, általában olasz bevándorlók által kínált fagylaltot jelentette. Az „O, poco che” (ó, mily kevés) félrehallásából született.
Az olaszok tovább hódítottak a fagylalttal. Bő száz évvel a Le Procope megnyitása után, 1798-ban újabb olasz fagylaltozó nyílt Párizsban. A Café Napolitain tulajdonosa, Alessandro Tortoni egészen újszerű fagylaltokat kezdett el tartani a kávézójában. Nevéhez fűződik például a fagylaltszendvics is. Mivel a kávézóban Napóleon is többször megfordult, így hamar nagy népszerűségre tett szert a hely. Az 1893-ban bezárt kávézó neves vendégei (a teljesség igénye nélkül): Talleyrand, Bismark, Manet, Dumas. Ez utóbbi a Monte Christo grófjában meg is említi a kávézót magát.
Ám a fagylalt addig nem terjedhetett el széles körben, amíg az ipari forradalom (1769-1850) a konyhatechnológiát is el nem érte, hiszen a fagylalt előállítása, és főképpen folyamatos hűtése nagy kihívás elé állította a készítőket és drágává is tette a terméket.
Giuseppe Verdi (1813-1901) a híres zeneszerző is nagy fagylaltrajongó volt, olyannyira, hogy a Sant'Agata-i villájában külön jégvermet is készíttetett.
Amerikában 1851-ben Jacob Fussell megnyitotta fagylaltgyárát. A kor ipari fejlődésének hála már könnyedén képesek voltak előállítani nagyobb mennyiségű fagylaltot. 1899-ben Franciaországban Gaulin feltalálta a homogenizálást, és ennek köszönhetően sokkal selymesebb, krémesebb állagú fagylaltok előállítása vált lehetővé
A 19. század végére a legtöbb magára valamit is adó kávéházban lehetett kapni fagylaltot is. Miután 1904-ben Charles E. Miches feltalálta a tölcsért, a fagylalt hordozhatóvá vált, növelve népszerűségét. 1923-ban Harry Burt szabadalmaztatta a „jégkrém pálcikán” elnevezéssel forgalomba kerülő, csomagolt fagylaltját
Magyarországra a fagylalt osztrák közvetítéssel került a 18. században, és hamar népszerűvé vált. Pest-Budán 1837-ban lehetett először fagylaltot kapni Fischer Péter belvárosi, Színház téri boltjában. A nyelvújítás előtt hideg nyalatként ismeretes édesség hamar divatossá vált, és sorra nyíltak a fagylaltot árusító cukrászdák. A Fischer által kínált tucatnyi íz közül a leghíresebb a gránátalma-és a narancsfagylalt volt.
A fagylaltgépek eleinte kézi hajtásúak voltak. A jéggel bélelt nagy tartályban forgott egy kisebb: ebben hűlt és keveredett a massza. Ehhez azonban az inasoknak fokozatosan tekerniük kellett a gép karját, és a gyerekek is beállhattak segíteni egy fagyi reményében. A befagyott folyók vagy a Balaton jegét szalmából bélelt veremben gyűjtötték - ez fridzsiderként a kész fagylalt tárolására szolgált.
A mi hírességeink közül állítólag Deák Ferenc (1803-1876) kedvelte nagyon a fagylaltot, és meglepő módon a rendkívül megfontoltan étkező, soványságra sokat adó Sissi királyné (1837-1898) is néha elnyalt egy-egy ibolya ízű gombócot.
Az 1900-as évek elején már minden szakácskönyvben volt fagylaltrecept. Akkoriban még leginkább a gyerekeknek ajánlották, bár voltak már olyan receptek is, amelyek bort és pezsgőt is adtak a fagylalthoz, ezzel leginkább a férfiakat vonzva az édességhez. Tehát a fagylalt évezredek óta az emberiség legnagyobb hódítója, ha ebben kételkednél, próbálj keresni egy embert, aki nem szereti.
Egyre korszerűbbek lettek a hűtési technológiák is. A fagylaltgép megjelenése pedig igazi technikai ugrás volt. Nagyban megkönnyítették a fagylaltkészítők dolgát, hiszen a fagylaltgéppel gyorsan, egyszerűen és praktikusan elkészülhetnek a sima vagy a csavaros fagyi csodák is. Az első fagylaltgépet Otello Cattabriga készítette el, 1927-ben. Az akkori fagylaltgép keverési technológiája rendkívül összetett és fontos volt, ugyanis attól függően lett krémes a fagylaltunk, hogy sikerült-e légbuborékokat keverni a masszába. A kézi hajtású fagylaltgép két tartályból állt. A nagyobb tartály konyhasóból és jégből álló hűtőkeveréket tartalmazott, a kisebb tartályban pedig a fagylaltanyag keveredett. Hátránya az volt, hogy valakinek (többnyire az inasoknak) folyamatosan tekernie kellett a fagylaltgép karját.
A csavaros fagyi megjelenése igazi különlegességnek számított. A technika fejlődésével egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek. Mára pedig már mindenhol elterjedt. Lehet kapni egy vagy több ízűt, simát vagy a szélénél csíkozottat is. A lehetőségek száma szinte végtelen.
Nagy kedvencünk: a fagylalttölcsér
Érdekes mód, hogy amilyen régi gyökerekkel bír a fagylalt, annyira új keletű a tölcsér. Ugyanis a fagylaltot főleg kelyhekben kínálták az arra érdemeseknek, és csak a 19. század vége felé kezdtek el tömegesen ráharapni erre az édességre, főleg Amerikában.
Az olasz származású, de New Yorkban élő fagylaltárus, Italo Marchiony volt az, aki 1903-ban rájött, hogy a korlátozott kehelyszám és a mosogatás helyett papírkúpokban, majd tésztából készített, préselt kúpokban kiválóan lehet nagyobb mennyiségű fagylaltot értékesíteni. A kúpokat az 1904-es angliai világkiállításon is bemutatták.
A teljesség kedvéért azért el kell mondanunk, hogy a manapság felárral megvehető, édes tölcsérnek titulált sült ostyahenger már korábban ismert volt. A spanyolok által feltalált és a világ által használt kézműves tölcsért, a „spanyol tekercset” váltotta le a Marchiony-féle tölcsér.
A tölcsér sokat lendített a fagylalt elterjedésén, majd 1923-ban még egy dolog hozzájárult, hogy egyre többen nyalhassák a hűsítő desszertet, Harry Burt cukrászmester feltalálta és szabadalmaztatta a pálcikás fagylaltot.
Forrás:
- http://www.mindmegette.hu
- http://receptek.tv
- http://www.lagyfagylaltgep.hu
- http://www.nagyutazas.hu
- http://www.wikipedia.org
